Évek óta zajlanak kísérletek olyan műanyag létrehozására, amely környezetbarát. Az utóbbi évek áttöréseket hoztak ezen a területen, és mára megszületett az egynemű műanyag fogalma. Ez a fogalom olyan műanyagokat foglal magába, amelyek ugyan több rétegűek, így több tulajdonság ötvöződik bennük, ugyanakkor nagyon könnyen, kevés energiabefektetéssel, újrahasznosíthatók. Emellett az élelmiszeriparban szükséges higiéniai feltételeknek is megfelelnek, ezen felül pedig a termékek élettartamát is pozitívan befolyásolják tartósítószer hozzáadása nélkül. Aromazáró, párazáró, gázzáró, és akár fényzáró megoldás is létezik. Szelektív hulladékgyűjtéssel használat után könnyen begyűjthető és újra feldolgozható. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy egyre több olyan műanyag alapanyag áll rendelkezésre, amely újrahasznosított műanyagot tartalmaz.

2015 és 2020 között évente mintegy 10 millió hektár erdő tűnt el a Földről, a helyzet annyira aggasztó, hogy a legutóbbi klímacsúcs egyik meghatározó megállapodása éppen az erdőirtás megállítását tűzte ki célul. Ezért mi, a Kollár Pakknál a műanyagot papírral helyettesíteni a csomagoló iparban nem tartjuk sem fentartható, sem pedig környezetvédő lépésnek. Vannak termékek, amik csak papírból készülhetnek, készüljenek, hát abból. A csomagolóanyag pedig legyen környezetbarát újrahasznosítható műanyag, hogy az erdők megmaradhassanak.

Az egynemű műanyagokkal több téren is segíthetjük bolygónkat, ezáltal biztosítva az utánunk következő nemzedék jövőjét:

  1. Megvédjük az erdőket, ami kulcsfontosságú bolygónk jövőjének alakulásában, hiszen az erdők irtása a klímaváltozás kihívásával szembenézve különösen aggasztó, de az erdők az édesvízkészletek biztosításában, a part menti eróziók megelőzésében, az elsivatagosodás lassításában és a talajerózió megelőzésében is kulcsfontosságú szerepet játszanak, miközben számtalan faj, például rengeteg beporzó rovar számára biztosítanak élőhelyet.
  2. Növeljük az élelmiszerek tartósságát, megőrizzük eredeti állagukat, így csökkentjük az élelmiszer pazarlást. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a világon előállított összes élelmiszer mintegy egyharmada kárba vész vagy hulladékká válik, mielőtt a termelőtől a fogyasztó asztalára jutna. Az EU-ban évente körülbelül 87,6 millió tonna élelmiszer vész kárba, illetve válik hulladékká. Ha fenntartható és állagmegőrző csomagolást adunk az élelmiszernek, ez a szám jelentősen csökkenthető.
  3. Az UNICEF “Az élelmiszerbiztonság és a táplálkozás helyzete a világban” című éves jelentés legutóbbi kiadásának becslései szerint 2019-ben csaknem 690 millióra nőtt az éhezők száma, ami a 2018-as évhez képest 10 milliós, az 5 évvel ezelőttihez képest pedig 60 milliós emelkedést jelent. – Amíg ilyen mértékű az éhezés, etikus hordtáskát készíteni olyan alap élelmiszerekből, mint a kukorica??? Szerintünk nem. Az újrahasznosítható műanyagot ezért jobbnak tartjuk a lebomló műanyagnál is. A lebomló műanyagok kizárólag komposztban bomlanak le, így a városi embereknek esélyük sincs ezeket komposztálni. Emellett a lebomló anyagok nagy része csak ipari komposztban bomlik le, amihez hőenergia szükséges. Most, amikor az energia árak ugrásszerűen nőnek, a világ igyekszik megújuló energiákkal kiszolgálni az emberek igényeit, valóban élelmiszer alapanyagból készült csomagoló anyagok égetésére kell pazarolnunk a drága energiát? Szerintünk nem.

    Mi abban hiszünk, hogy a műanyag nem rossz, csak eddig rosszul használtuk, és amint megszűnt a csomagoló anyag funkciója, szemétként tekintettünk rá. Ellenben ha úgy kezdünk a műanyagra gondolni, mint az üvegre, és begyűjtjük és újra feldolgozzuk, máris rengeteg előnyünk származik belőle nekünk embereknek, és a bolygónknak is.

    Ezért mi több alternatívát is ajánlunk azoknak a partnereinknek, akik osztják nézeteinket és a fenti gondolatmenet mentén szeretnének csomagoló anyagot választani termékeiknek.

    1. PE/PE alapanyag – a polietilént mindenki jól ismeri, klasszikus „nejlonszatyor” 😊 alapanyaga. Az új, továbbfejlesztett változat azonban lehet aromazáró, vákuumozható, készülhet belőle talpas, simítózáras tasak is. Nagyon erős a hegesztése, így a belőle készült tasakok nagy súlyt is képesek megtartani. A két réteg között festhető, így esztétikailag is kifogástalan tasak készülhet belőle. A polietilén alacsony olvadáshője miatt könnyen, kis energiaráfordítással újrahasznosítható, a regranulátumot sok területen fel lehet használni, többek között natúr PE-vel keverve új csomagoló anyag is készülhet belőle.
    2. PET/PET alapanyag – A PET palackokat szintén mindenki jól ismeri. Nagyon régóta használjuk, és gyűjtjük őket, ezért ennek az alapanyagnak az újrahasznosításában van a legtöbb tapasztalata a világnak. Az újdonság az, hogy ebből az anyagból most már tasakot is készíthetünk. Ez is lehet vákuumozható, aromazáró és nagy előnye hogy kristálytiszta. Azon felül, hogy újrahasznosítható, a PET/PET tasakjaink külső rétegének 80%-a már újrahasznosított PET-ből van, így a körforgást nem csak indítja, de már benne is van…
    3. PP/PP alapanyag – ma már a polipropilénnek is nagyon sokféle változata létezik. A klasszikus „celofánon” túl, széles körben elterjedt az élelmiszeriparban is. Sokféle tulajdonságait egynemű anyagban ötvözve, gyakorlatilag bármilyen kivitelű tasakot létre tudunk belőle hozni, ezen felül a PP tálcákra fedőfóliaként használva a tálcás csomagolás is egyneművé tehető általa.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérje kollégáink tanácsát hogy melyik anyagot ajánljuk termékéhez, és induljunk együtt azon az úton, amely gyermekeink és bolygónk jövőjét alapozza meg.